Dr. Horváth Bertalan

Dr. Horváth Bertalan

partner
magyar és európai szabadalmi ügyvivő
európai védjegy és formatervezési minta képviselő
horvath@godollepat.hu

Horváth Bertalan 1982-ben született Hódmezővásárhelyen. Mérnök-fizikusi tanulmányokat folytatott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, ahol 2006-ban szerzett mérnök-fizikus diplomát summa cum laude minősítéssel. Ezt követően a BME Fizikai Tudományok Doktori Iskolájában folytatta tanulmányait és 2012-ben Ph.D. fokozatot szerzett. Doktori disszertációja a nanotechnológia tárgykörébe esett.

Dr. Horváth Bertalan 2010-ben kezdte meg iparjogvédelmi pályafutását a Gödölle, Kékes, Mészáros & Szabó Szabadalmi és Védjegy Irodában. 2013-ban letette a magyar szabadalmi ügyvivői vizsgát, 2016-ban pedig az európai szabadalmi ügyvivői vizsgát. Hivatásos képviselő az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala előtt is. 2019 óta az Iroda partnere. Széles körű tapasztalattal rendelkezik a fizika tárgykörű, valamint a szoftverhez és mesterséges intelligenciához kapcsolódó találmányok területén.

Dr. Horváth tagja a Magyar Szabadalmi Ügyvivői Kamarának és a Szabadalmi Ügyvivői Vizsgabizottságnak. Póttagja az Európai Szabadalmi Hivatal előtti Hivatásos Képviselők Intézete (epi) Tanácsának. Tagja továbbá a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesületnek (MIE), a Szellemi Tulajdon Oltalmára Létesült Nemzetközi Egyesületnek (AIPPI) és az AIPPI Magyar Csoportjának, valamint az Európai Unió-beli védjegyjogi képviselők ECTA egyesületének.